az egyik első találkozásom a filozófiával 15 éves koromban történt, amikor Alan Watts (1915 – 1973) című PBS-videót néztem. Akkor még nem voltam elég filozofikus ahhoz, hogy megértsem, amit mondott, de emlékszem, azt gondoltam, hogy menő. Szakálla volt, teát ivott, és olyan filozofikusnak tűnt.
Alan Watts brit születésű filozófus volt, és az egyik első író, aki népszerűsítette a keleti gondolkodást, különösen a Zen buddhizmust a nyugati közönség számára. Az egyik első filozófiai könyv, amelyet tinédzserként olvastam, a könyv: a tabu ellen, hogy tudd, Ki vagy Watts. Feltette az egyik legalapvetőbb kérdést, amelyet feltehetünk: ki vagyok én?
most azt gondolhatjuk, hogy tudjuk a választ erre a kérdésre. Például azt hihetjük, hogy az egyéniségünk a testünkkel ér véget. De Watts megkérdezte, miért érünk véget ott, ahol a testünk? Végül is a bőrünk porózus és kölcsönhatásba lép a környezettel. Néhány percnél tovább nem élhetünk levegő nélkül, akkor miért nem része a levegő annyira, mint a lábunk vagy a Karunk? És nincs lélegző levegő növények nélkül, akkor miért nem részei nekünk? Valójában létezésünk a föld ökoszisztémájától és a naptól függ. Ezt a gondolkodásmódot követve létezésünk végső soron az egész univerzumtól függ.
tehát talán nem vagyunk egók bőrzsákokban, vagy akár külön egók egyáltalán. Talán olyanok vagyunk, mint az ablakok, nyílások vagy örvények, amelyeken keresztül az univerzum egy pillanatra tudatában van önmagának. Miközben szeretünk olyan dolgokat mondani, mint “én jöttem erre a világra”, nem pontosabb azt mondani, hogy ” az univerzumból jöttem ki?”Az emberek nem úgy jönnek ki az univerzumból, mint a levelek a fákból vagy a hullámok az óceánokból? Vagy ahogy Watts kérdezi, nem az univerzum csak ” emberek?”
az ilyen kérdések nem pusztán akadémikusak. Ha azt gondoljuk, hogy külön vagyunk a világtól, akkor valószínűbb, hogy valami idegennek érezzük magunkat, amellyel szembe kell néznünk. De ha látjuk, hogy kijöttünk az univerzumból, akkor nagyobb valószínűséggel kezeljük az univerzumot otthonunkként. Látni fogjuk, hogy a testünket körülvevő környezet ugyanúgy része nekünk, mint a szívünk vagy a tüdőnk. Ha elpusztítjuk a környezetet, akkor magunkat is elpusztítjuk; ha elpusztítjuk a környezetet, elpusztítjuk magunkat. Tehát talán mi vagyunk az univerzum, amely több milliárd perspektívából nézi önmagát. Valójában nem mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben mi vagyunk az univerzum?
